Aerodinamikai egyensúly Az első- és hátsó tengelyek leszorító erejének harmonikus egyensúlyi állapota.
Aerodinamikai hatásfok A lehető legnagyobb leszorító erő a lehetséges legkisebb légellenállás mellett.
Airbox A motor felett található "kémény". A vezető feje fölött található nyíláson levegő áramlik e kürtőbe, melyben - annak speciális belső formája miatt - felgyorsul, s nagyobb hatásfokkal éri el a motor trombita alakú szívócsöveit. Az airboxot aerodinamikai szempontból optimált burkolat fedi.
Alulkormányzottság A kanyarba túl nagy sebességgel érkező, vagy túl hamar kigyorsítani akaró autó elülső kerekeinek vezetőereje lecsökken/megsemmisül. Az autó csúszni kezd az első kerekein a kanyar külső íve felé. E jelenség veszélytelenebb, mint a túlkormányzottság (lásd a címszót), de jelentős időveszteséget okoz.
Apex A kanyar belső ívén elhelyezkedő fordulási csúcspont. (ejtsd: épex)
Autokláv Egy nagynyomású kemence a karbon részek kikeményítéséhez. A kuktához hasonló módon ebben "sütik" a Formula-1-es autók fő alkotóelemeit, melyek magas hőmérsékleten és nagy nyomáson érik el végső szilárdságukat.
Ballaszt Járulékos súlyok, melyek az általában túl könnyű versenygépet emelik a tömeglimit fölé. A kedvezőbb súlypont kialakítása miatt az autó alján helyezik el a ballasztsúlyokat.
Batman Hajlított aero-elemek az oldaldobozok közepén, a hátsó felfüggesztés előtt, melyek a wingletek hatását erősít(het)ik.
Benzin Optimált szuper-plusz üzemanyag, 99-es, 100-as oktánszámmal. Előnye: magasabb energiasűrűség, gyorsabb égés, alacsonyabb fogyasztás.
Biztonsági ülés 1999 óta kötelező. Baleset után a pilótát az üléssel együtt lehet kiemelni a monocoque-ból. Az üléshéj a röntgensugarakat is átereszti.
Blackbox Olyan készülék, mely az autó minden fizikai mozgását, rezdülését, és a rá ható erőhatásokat följegyzi. Különösen fontos a balesetek analízisénél.
Blistering Angol kifejezés, mely hólyagosodást jelent. E jelenséget még a Goodyear gumik utolsó éveiben ismerhettünk meg igazán. A gumik futófelülete részben felválik a karkasszról, hólyagos lesz, és ledobódik - nagyban rontva a tapadást és menetviselkedést. Leggyakrabban extrém aszfalt- és gumihőmérsékleteknél történik.
Box Angol szó, melynek távoli jelentése garázs, ahol a versenyautókat és a technikai felszereléseket tárolják egy teszt, illetve verseny során. Minden csapat legalább három boxszal rendelkezik, ahol kettő a versenyautót, egy pedig a tartalékautót szolgálja ki.
CAD/CAM Computer Aided Design/Computer Aided Manufacturing, azaz számítógép segítségével történő tervezés és gyártás.
Chassis Francia/angol fogalom, mely a kocsitestre, s annak funkcionális, mechanikus kiegészítőire utal. Értelmezni magyarul futómű-viszonylatban kell, melybe bele kell vonnunk a kocsiszekrény szilárdságát és a felfüggesztési komponensek viselkedését. Ha jó a "sasszé": a kocsitest kellően merev, a futómű kedvező geometriájú, jó mechanikus útfogást ad, és jól reagál az útegyenetlenségekre.
Compound A kvalifikáció előtt mindenkinek el kell döntenie, milyen keverékű gumit használ a versenyen. A gumikeverék (compound) lehet lágyabb, vagy keményebb. Előbbi jobban tapad, de rövidebb élettartamú, utóbbi fordítva. Esőgumik tetszés szerint választhatók.
Concorde-Agreement A FOCA és FIA között köttetett egyezség, mely a szabályváltozásokat csak közös egyetértés mellett engedélyezi.
Curbs vagy Kerbs A kanyarok külső és/vagy belső ívén található kerékvető- illetve rázókövek.
Deflektor (Barge Boards) Angol szó, mely szélterelőt jelent, s a karosszéria mellett, az első kerekek mögött található alkatrészekre utal. Ezek a nagyfelületű, hajlított lemezek nyugtatják meg a kerekek által megörvényeltetett levegőt, így a hűtő jobb hatásfokú légáramot kap.
Differenciál A hajtott kerekek kiegyenlítőműve, mely a külső és a belső íven forduló kerekek fordulatszám-különbségeit egyenlíti ki. Elektronikusan is vezérelhető, s a kanyarstabilitás érdekében alkalmazhatók különféle differenciálzárak. A hiányos szabályok miatt a differenciál-kipörgésgátló egységek kezdenek áttekinthetetlenné, kontrollálhatatlanná válni, aránytalan előnyöket biztosítva a nagy költségvetésű csúcs-csapatoknak.
Diffúzor Aerodinamikai vezetőelem, mely az autó hátsó kerekei között található. Fölemeli és megvezeti az autó alja alól érkező levegőt; leszorítóerőt kelt. Hátsó szárnnyal kombinált hatása leginkább esőben látható, mikor az autók látványos "kakasfarkat" húznak maguk mögött.
Dirty air Angolul piszkos levegő, jelentése pedig azokra az áramlásokra, légörvényekre vonatkozik, mely a haladó autó háta mögött található. Ez a jelenség a kusza áramlások miatt (is) csökkenti a hátul haladó kocsi első szárnyának leszorítóerejét.
Drive-by-wire Korábban Fly-by-wire throttle; mely a repülésből átházasított kifejezés. Elektronikusan vezérelt gázpedál, ahol a vezető csupán egy potmétert nyomkod, de a rendszer nincs mechanikus kapcsolatban a motorral. A pillangószelepeket tehát nem bowden, hanem az elektronika nyitja-zárja.
ECU Engine Control Unit, vagy Electronic Control Unit. Ez az elektronikus alapprocesszor vezérli az autót, vagy a motort és tárolja a legfontosabb jeleket. Nélküle nem működik se váltó, se motor�
Fedélzeti kamera Minden autó rendelkezik fedélzeti kamerával, olykor többel is. Ezeket az airboxon, a cockpiten/-ben, az első- és hátsó szárnyakon stb. helyezik el. Minden perspekívát csupán a digitális Premiere World csatornán láthatunk, a szokásos közvetítések megelégszenek eggyel. A kamerák fontos szerepeket kapnak egyes szituációk, balesetek kiértékelésénél.
Fékegyensúly Az autó elejére, illetve hátuljára ható fékerők viszonya, melyet a versenyző a kormányról is állíthat. Tiltott viszont a bal és jobb oldali kerekek között variálható fékegyensúly.
Fékek A Formula-1-es autók karbontárcsás fékrendszerrel rendelkeznek. Ezek üzemi hőfoka mintegy 600-800 °C, s ilyenkor a tárcsák látványosan izzanak. Az első és a hátsó futómű külön fékkörre kapcsolódik.
Fékfolt v. lapos folt A magyar versenyzsargonban nem található meg e szó, csupán utalásokként találkozhatunk vele. Mikor a versenyző túl nagyot fékez; a gumi álltában csúszva egy folton laposra kopik. Ilyenkor már nem teljesen kerek a kerék, s a folt vállai elkezdik rázni a kormányt. Ezek a vibrációk nemcsak kellemetlenek, de időt és pár lóerőt is fölemésztenek. Itthoni kifejezések: "elfékezett kerék", "kockásra fékezett kerék", vagy "szögletesre fékezett kerék".
Felvezető kör A rajt előtti utolsó kör, melyet a kvalifikált autók lassan tesznek meg. Ilyenkor tilos a versenyzőknek egymást, illetve az előttük haladó Safety Cart előzni. Akinek induláskor problémája támad versenyautójával, s nem tud kellően rövid idő alatt felzárkózni az elhaladó mezőnyhöz, elveszti startpozícióját és kénytelen leghátulról nekivágni a versenynek.
FIA Fédération International de l'Automobile, azaz Nemzetközi Autósszövetség. E francia illetőségű hivatal a legnagyobb hatalom a versenysportban.
FOA A Formula One Administration rövidítése. Az FOA a Formula-1 promóciójáért felelős SLEC egyik leányvállalata. A SLEC ismét egy rövidítés, mely Bernie Ecclestone feleségének nevéből, a Slavica Ecclestone-ból származik. E cég (család) birtokolja a SLEC részvények 25 százalékát, míg a többit a Kirch médiabirodalom mondhatja magáénak.
FOCA A Formula One Constructors Association rövidítése. A Formula-1-es Konstruktőrök Szövetsége képviseli az FIA-vel és FOA-vel szembeni jogokat és elvárásokat.
Formula-1 1947-ben bevezetett fogalom a nagydíj-versenyautók definiálására. A korábbi súlyformulát egy motorformula is kiegészíti. Magyarország köznyelvében a lehető leghelytelenebbül Forma-1-gyé nyomorodott. A forma egy geometriai alak(zat), a formula pedig egy szabályzat, definíció.
Földelőcsíkok Két, fémből készülő, hajlékony csík, mely a boxoknál kiáll a földből. A boxmegállásnál föléjük hajtó kocsi levezeti a benne keletkezett statikus elektromosságot, így a tankolás biztonságosabb, szikramentes.
Függőleges határolók,vezérsíkok Az első, illetve a hátsó szárnyak függőleges határolólapjai.
Fűtőtakarók A nyolcvanas évek elejétől használják az előmelegítő takarókat, melyek maximum 90 °C-ig fűtik fel a gumikat. A köpenyek így kezdettől fogva jobban tapadnak.
GPDA Az angol Grand Prix Drivers Association rövidítése. A Nagydíj-pilóták Szövetsége az autók, felszerelések és pályák biztonságosabbá tételén fáradozik, de csak javaslatokat tehet.
Grand Prix Franciául "nagydíj". 1906-ban rendezték meg az első ilyen titulussal rendelkező versenyt, melyet a magyar Szisz Ferenc nyert meg egy 90 lóerős Renault nyergében. Az 1236 kilométeres versenytáv megtételéhez 12 óra 15 percre volt szüksége. Az átlagsebesség 101,195 km/h volt.
Grip Ez az angol kifejezés takarja az útfogást, úttartást, melyet egy versenygép generálni képes. Megkülönböztetünk mechanikus és aerodinamikai gripet.
Gumik Fő szállítók: Bridgestone és Michelin. A "fekete arany" szállítói öldöklő harcot folytatnak egymás ellen. A száraz pályára való abroncsok négy hosszanti bordával rendelkeznek, az esőgumik tetszőleges vízkiszorító-rajzolattal. Előírt gumiszélesség: elöl 30,5-35,5 cm, hátul 36,6-38,0 cm.
HANS Az angol Head and Neck Support kifejezés rövidítése. Egy karbon gallér, melyhez szíjakkal csatlakozik a sisak. A szíjak megakadályozzák, hogy a versenyző feje a kormánynak, vagy a cockpitnek ütközzön. 2003-tól kötelező.
Ideális ív A leggyorsabb, de szinte soha nem a legrövidebb vonalvezetése egy kanyarnak, vagy pályának. Célja a legkevesebb időveszteség elérése fékezéskor, és a legkorábbi gázadás a legjobb kigyorsítás érdekében.
Időmérés Minden autó első tengelyvonalában egy mikrojeladó (transzponder) található. Az autót a célvonalon és két szektorvonalon mérik, az antennák által regisztrált időeredmény pedig automatikusan íródik a számítógépbe.
Időterv Péntek: 1100-1200, 1300-1400 szabadedzés Szombat: 900-945, 1015-1100 szabadedzés Vasárnap: 4,5 órával a rajt előtt félórás warm-up, rajt általában 1400-kor
Intermediate Mintás slick, köztes gumitípus félvizes pályákhoz, kisebb intenzitású esőhöz. Ha e gumitípust tartósan nem hűti víz, felmelegszik és eldurran. Ismét egy magyar módra megnyomorított kifejezés, melyet itthon intermédiaként hallhatunk. (Helyes ejtése: intermídiet.)
Jump start Beugrás rajtoláskor. A pályába beépített szenzorok jelzik a korai rajtot a versenyvezetőségnek, akik döntenek a büntetésről.
Karkassz A gumik egymásra vulkanizált, fém- és aramidszövetből álló teherviselő szerkezete. Belső felépítése meghatározza egy gumi menetviselkedését, rugózását, gyorsítási és fékezési karakterét.
Kavicságy Durva kaviccsal megtöltött területek a kanyarok külső ívein. Szerepük, hogy a kicsúszó versenyautókat lelassítsák, megfogják. Kifékezés A kanyar előtti féktávon előzzük meg az ellenfelet.
Kipörgésgátló Megakadályozza a meghajtott kerekek kipörgését, ezáltal a hajtóerő akadálytalanul jut a talajra. Elektronika avatkozik a pillangószelepek állításába, a befecskendezésbe, a gyújtásba, illetve a kuplung, a váltó és a differenciál vezérlésébe. Rajtnál és csúszós kanyaroknál nagyon fontos!
Leszorítóerő Nyomó- és szívóhatás, melyet a szárny- és a padlólemez-profilok hoznak létre. Ez szorítja a kocsit az úttesthez.
Limiter Gombnyomásra aktiválódó rendszer, mely a boxmegállások alkalmával tartja a boxutca tempólimitjét. A limiter elveszi a gyújtást max. 5 hengertől, ezért az autók rekedten szólnak, enyhén rángatnak. Üzemállapotáról a nyitott tanksapka és a villogó hátsó fény tanúskodik.
Mapping Angolul a motorvezérlés jelleggörbéjét jelenti. Pályától, időjárástól, kvalifikációs, vagy versenybeállításoktól függ, hogy a benzinbefecskendezés, a keverékarány, a gyújtás és a fordulatszámhatár hogyan variálódik, ezáltal a hajtómű milyen erő- és nyomatékviszonyokkal dolgozik.
Minimális tömeg 600 kg, rajtkészen, folyadékokkal és vezetővel együtt. Az FIA az edzéseken szúrópróbaszerűen ellenőrzi a kocsik tömegét, de a verseny után minden célba ért autó mérendő.
Monocoque Angol-francia kifejezés, mely az önhordó héjszerkezetű, egyetlen darabból álló alkatrészt jelenti, melyben a sofőr helyet foglal. A köznyelv koporsónak is nevezi, noha a biztonságról szigorú ütközési előírások gondoskodnak.
Monoposto Olasz szó, jelentése együléses versenyautó, általában szabadon álló kerekekkel.
Motor Az F1 előírásai tízhengeres, három liter hengerűrtartalmú, benzinüzemű erőforrásokat specifikálnak. Nem használhatók ovális dugattyúk, és teljesítménynövelő kényszerfeltöltés (turbo, vagy kompresszor). Nem használhatók már az egészégkárosító, de könnyű és strapabíró berilliumötvözetek sem, amelyek a motor teljesítményét és élettartamát fokozták.
Motorhome A versenyzők és csapatvezetők nappali lakásaként, irodájaként szolgáló luxus-lakóbuszok, melyek az újságírók fogadására, megvendégelésére is szakosodnak.
Nyalóka Boxbeállásokkor látható, hogy a ceremóniát egy "táblás ember" vezényli. A tábla formája egy nyalókára hasonlít, innen az elnevezés. A nyalókán található utasítások: elöl "FÉK", hátul "EGYES FOKOZAT". Néhány pilóta számára feltüntetik, a LIMITER feliratot is, hogy a boxutcában elkerüljék a sebességtúllépést. A nyalókás ember a nyalóka felrántásával jelzi, hogy kocsi elhagyhatja a boxot.
Paddock A pálya belső, zárt része, ahol a csapatok táboroznak. Itt helyezik el a kamionokat és a motorhome-okat is. Szó szerint istállókifutót, nyergelőt jelent; pontos magyar definíciója nincs.
Paddock Club Exkluzív VIP-részleg a paddockon kívül (!), ahonnan jól belátható a pálya. Általában speciális tribünön, vagy a boxépületek tetején kap helyet.
Parc fermé Franciául lezárt rész/terület, ahová a verseny után az autók ellenőrzésre begördülnek. A manipulációk és csalások kivédésére szolgáló területen nem tartózkodhat senki, még a pilótáknak is el kell hagyniuk a parc fermét kiszállás után. A kifejezés végén az "é" ejtendő.
Pedálok A mai F1-es kocsikban csupán gázt és féket találunk. A legtöbb pilóta ballal fékez, így jobbal folyamatosan tud gázt adni.
Penalty Büntetés. 2002-től engedékenyebb, reálisabb a szankciók rendszere. A korábbi, tíz másodperces ún. Stop&Go helyett már a megállás nélküli, Drive-through büntetés is alkalmazható. A további időbüntetések a verseny végén hozzáadódnak az összidőhöz.
Pit Lane Angolul boxutca.
Pole Position Angolul az első rajthely.
Pushrod Angol műszaki kifejezés, mely a felfüggesztés nyomórudas elrendezésére utal. A keresztlengőkarokon átlósan áthaladó rugóstagok a kocsicsőr felső részén csatlakoznak be, jellegzetes A-alakban. A futóművek karbonból készülnek, így merevebbek és könnyebbek az acélnál. A mára már nagyrészt kihalt pullrod (húzórudas) felfüggesztés a rugóstagokat V-alakban csatlakoztatja.
|